Szülői levél (a Facebook oldalon keresztül érkezett)

Tanácsot szeretnék kérni: mit tehetek szülőként, hét éves gyermekemnek milyen hasznos tanácsot adhatok, ha csúfolják? Sajnos lassan fizikai tünetek is előfordulnak. Az osztályfőnökkel történő beszélgetés nem opció, mástól érkezett panaszra úgy reagált 38 éves tanári múlttal, hogy "csúfolások mindig voltak és lesznek". (Ahogy gyilkosok, pedofilok stb. Ettől még nem felmentendő magatartás.) A kislányom nagyon érzékeny, könnyen sír. Ez nem változtatható meg csettintéssel, hosszú évek munkája lesz. Próbáltam mondani neki, hogy hagyja ott a szituációt, vagy nevessen rajta. Szeretnék ötletet kérni, jó recepteket. Köszönöm szépen!

Meg tudom érteni, ha egy szülő valamiért nehezen bízik a pedagógusban. Például mert rossz tapasztalatai vannak (a saját gyerekkorából is). Amíg azonban ez csak közvetett tapasztalat (más szülő véleményén, tapasztalatán alapul), a megoldás érdekében meg kell próbálni "levetkőzni" az előítéletet, adott pedagógusnál tiszta lappal kezdeni. Ezért mindenképpen javaslom, hogy a szülő beszéljen a kislányával kapcsolatos észrevételeiről a pedagógussal, hiszen a pedagógus naponta több órát tölt a gyermekkel. Ismeri őt. 

Legalább egyszer érdemes a pedagógust felkeresni személyesen a problémával. Tapasztalom, hogy a szülők sokszor meglepődnek a pedagógusok által adott válaszokon: vagy azért, mert a pedagógus a szülő által jelzett problémát egyáltalán nem érzékeli vagy ugyan érzékeli, de közel sem látja annyira komolynak, mint a szülő, akit - érthető okokból - elöntenek az érzelmek, az aggódás, a féltés. A pedagógus - elvárhatóan - komolyan veszi a szülő jelzését, és jobban figyelni fog a közösségre, a kislányra (más kérdés, hogy a gyerekek elég leleményesek, megtalálják a módját az alig érzékelhető, "láthatatlan" piszkálódásnak).

A társas szocializáció fontos része a személyiségfejlődésnek, a gyerekek a megküzdési stratégiákat kortárs csoportban tudják elsajátítani, kifejleszteni. A testvérek jó alapozót jelentenek, az "egykék" hozzájuk képest speciálisabb helyzetben vannak, de ez nem jelenti azt, hogy nem (lesznek) életrevalóak. 

Egy kortárs közösség teljesen másként működik, mint a család. A gyerekek először kortárs közegben szembesülnek azzal, hogy az irántuk érzett szeretet nem feltétel nélküli (mint optimális esetben odahaza), nem kapják meg alanyi jogon társaik vagy a pedagógusok kitüntető figyelmét. A csoportban meg kell találniuk a helyüket és ez nem mindenkinek megy zökkenőmentesen.

Az iskoláskor fontos mérföldkő a személyiségfejlődésben. Erikson személyiségfejlődési modellje szerint a 4. fontos korszak az ember életében az iskoláskor, amikor is a teljesítményalapú megítélés válik hangsúlyossá, fontos intellektuális, fizikai és szociális kompetenciákra teszünk szert ezekben az években. Ennek az életszakasznak a kedvezőtlen kimenetele a kisebbrendűségi érzés, ami rányomhatja a bélyegét a következő életszakaszokra is. Kiemelten fontos ezért ebben az időszakban a gyermek szociális készségeinek, megküzdési stratégiáinak a fejlesztése. Ehhez jelenthet segítséget szülőknek például a Kid's Skills módszer

Divatos fogalom manapság a reziliencia. A reziliencia a lelki ellenállóképesség, ami egyénenként változó; arra utal, hogy az egyén (gyermek vagy felnőtt) mennyire tud alkalmazkodni a kisebb-nagyobb próbatételekhez, mennyire tud lelkileg megbirkózni a nehézségekkel. A reziliencia a nehéz helyzetekhez való igazodó, gyors regenerálódó képesség, amelyben fontos a környezet támogató visszajelzése is, a segítő erők megtalálása.

„A nagy rizikós gyerekek esetében a pozitív iskolai és kortárskapcsolatok fontosak. Fontosak az iskolán kívüli, kompetencia érzést serkentő, sikerélményt nyújtó foglalkozások, versenyek, tevékenységek, zene, sport, egyéb ügyességet fokozó, önérvényesítésre lehetőséget adó események.

Minden szülőnek és nevelőnek gondoznia kellene a rezilienciát gyermekében, melyet egy képességként értelmez, azaz fejleszthető. (...) három forrásból meríthet a gyermek: én vagyok és tudok, képes vagyok rá (belső források) illetve a nekem van (külső források).**

Mit javasolnék a fentiek tükrében?

Kommunikációt, nyitottságot a pedagógussal szemben (legyőzni az ellenérzéseket)

Szülői értekezleten higgadtan felvetni a csoportban érzékelt problémákat

Párbeszéd folytatható - higgadtan - a csúfolódó gyerekek szüleivel is (lehet, hogy elképzelni sem tudják a csemetéjükről ezt a viselkedést)

Kapcsolódást szülőtársakkal, alkalmak megteremtését iskolán kívüli együttlétre néhány gyermekkel, esetleg szülővel

Kompetenciaérzést segítő foglalkozásokat (amiben a gyermek ügyes, amiben kedvét leli)

Szorongásoldó mesék - szituációs játékok

Közösen megbeszélt, játékos Kid's Skills "kihívásokat", egy-egy készség fejlesztéséhez

Iskolapszichológus - nem kell félni tőle! :)

Pozitív szülői életszemléletet - még ha ez nem is mindig könnyű :)

Ha van az intézménynek óvodai és iskolai szociális segítője (elviekben kell lennie), és lehet tőle játékos, összeszoktató, csapatfejlesztő foglalkozásokat "kérni" - érdemes ezzel a lehetőséggel élnie az osztályfőnöknek. Ezt az igényt szülők is felvethetik az osztályfőnöknek. 

Végezetül

Kedves Anyuka! A kislánya egy csodálatos, finom lelkű, érző teremtmény! :) A családban szeretet övezi, és kellő figyelem, ami számára erős bázist jelent, és a gyerekeknek ez a legfontosabb. Az alap.