Gyakran ismételt kérdések a 2018. szeptemberben bevezetett óvodai és iskolai szociális segítő munkakörről. Olyan kérdéseket válogattam össze (a teljesség igénye nélkül), amelyeket nyilvánosan kevesen mernek feltenni vagy kevesen mernek megválaszolni, de sokakat foglalkoztatnak.

1. Mennyit keres egy óvodai és iskolai szociális segítő?

A hivatalos válasz: az illetmény megállapítására és a juttatásokra a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók (V. fejezet). Az óvodai és iskolai szociális segítő szakember közalkalmazotti bérezést kap, F fizetési osztály vagy afeletti besorolás szerint (ez egyéni). A bérhez hozzáadód(hat)nak munkáltatói és intézményfenntartói hatáskörben plusz juttatások (ruhapénz, kiegészítő pótlék stb.). 

Nem árulok el nagy titkot azzal, ha elmondom: sokak számára a fizetés miatt nem vonzó ez a pálya. Több volt évfolyamtársam külföldön helyezkedett el, az angliai vagy német bérezés teljesen más életszínvonalat nyújt.

2. Nehéz, megterhelő munka?

Ez személy-, munkáltató- és intézményfüggő is. Ha a munkáltatókat nézzük: sokféleképpen értelmezik, alkalmazzák a jelenleg hatályos szakmai ajánlásokat. Egységes módszertan nem áll rendelkezésre.  

A saját tapasztalatok: nem könnyű munka. Olyan, mint ha több munkáltatód lenne, annak ellenére is, hogy külsősként vagyunk jelen az óvodákban és az iskolákban. Sok emberrel állunk kapcsolatban. Belefuthatunk „rázós" helyzetekbe, fegyelmezetten és szakmailag is feddhetetlenül kell eljárnunk. Nem csak gyerekekkel foglalkozunk (csoportozunk, foglalkozásokat vezetünk), hanem gyermekvédelmi ügyek is „átfolynak" rajtunk. Komolyan kell vennünk a kompetenciahatárainkat, hogy ne sértsük másokét, illetve ne ártsuk bele magunkat olyan ügyekbe, melyekhez nincs „jogosítványunk". Tudnunk kell nemet mondani, ha mások nem ismerik fel a kompetenciahatárainkat (vagy épp a sajátjaikat).

Támogatnunk kell a gyermekvédelmi jelzőrendszer működését, de van, hogy az intézmények elhatárolódnak, nem tesznek jelzést veszélyeztetettség esetén. (Mi is jelezhetünk, de ez nem lehet automatizmus. Nem az a feladatunk, hogy az oktatási intézmények kötelezettségeit magunkra vállaljuk.)

Intézményvezető és pedagógus egyaránt el tudja lehetetleníteni a munkánkat, ha olyan a hozzá(nk)állása. (Sokan emlegetik szakmán belül, hogy legalább 5 évnek el kell telnie ahhoz, hogy az ovikban, iskolákban megismerjék, elfogadják ezt a szolgáltatást.)

Nem helyben ülős munka. Ha rendszeresen kijárunk ügyeletbe, vagy foglalkozásokra (ez alapvetően azon múlik, hogy a munkáltatónk mit vár el, hogy mennyire vagyunk szakmailag és pszichésen felkészültek foglalkozások levezetésére), egy idő után fárasztó, hogy folyton jövünk-megyünk. Főleg akkor fárasztó, ha sok (8-10) intézmény tartozik hozzánk. Belátható, hogy ennyi intézményt nem lehet „rendesen" ellátni, de sok helyen még nincs feltöltve a létszám. (Okok, ld. 1 pont és a bevezető szakasz jelentette bizonytalanságok.) A növekvő adminisztrációs feladatok ráadásul elvonják a figyelmet a prevencióról (nálam legalábbis kezd érződni), de abban reménykedem, hogy ez csak addig jelenthet nehézséget, amíg létszámhiány van a területen.

Személy szerint úgy érzem magam jelenleg, mint aki el van anyátlanodva. Köszönhető ez annak, hogy a legfelsőbb szinteken (ahol a munkánkra vonatkozó döntéseket hozzák) következetlenséget, kapkodást érzékelek... (ez lehet, hogy nem így van, de így csapódik le:)) Az első évben ez még úgy, ahogy elfogadható volt. A biztosítékot legutóbb az csapta ki nálam, amit a területen dolgozók számára kötelezően előírt „ingyenes" képzés kapcsán tapasztaltam (mégsem lesz ingyenes mindenkinek, több hétbe telt, mire a megadott online felületen sikerült a regisztráció stb stb.) 

2020. január helyett várhatóan február 15-én indul az Igénybevevői Nyilvántartás (KENYSZI) adminisztráció, emellett a munkanaplót is vezetünk kell továbbra is, megmarad a hivatalos feljegyzés is, és minden egyes foglalkozást, csoportmunkát dokumentálnunk kell stb.

3. Milyen az ovikban, sulikban a munka?

Szeretek kint lenni az intézményekben (van azért kivétel). Az intézményvezetők többsége elfogadott (megszokott). Van olyan suli, ahol már tavaly közölték velem, hogy nincs szükségük erre a szolgáltatásra (pedig nem opcionális!) és hogy ne értsem félre, nem a személyemmel van a gond...

Tudom, hogy sok kolléga szenved az elutasítás miatt. Van, ahol kemény ellenállást tapasztalnak. Ezt hosszú távon nemigen lehet elviselni...a munka sem tud hatékony lenni. Aki ezen a területen szeretne elhelyezkedni, számolnia kell azzal, hogy nem minden intézményben lesznek vele bűbájosak. (Egyszerre kell beilleszkedni a munkahelyen és az intézményekben - azért ez nem egyszerű.) Persze nem is kell, hogy bűbájosak legyenek, csak működjenek együtt, és ne próbáljanak ellehetetleníteni. 

4. Megviselnek ügyek?

Határozottan meg tudnak viselni esetek. Ez - az én olvasatomban - azt jelenti, hogy még nem égtem ki. A gyermekvédelmi rendszer korlátoltsága, tehetetlensége legalább ennyire frusztráló. Zavar, ha egy pedagógus nem jelzi, hogy baj van, pedig pontosan tudja. Zavar, ha látom, hogy a pedagógus a gyerekekkel rideg, diszkrimináló, verbálisan bántalmazó, az is zavar, ha ezt a főnöke(i) és a kollégái elfogadják, eltűrik. Ugyanakkor látom a pedagógusok terheit is, azt is, hogy sokszor a szülők hozzáállása sem megfelelő, sem a pedagógusokhoz, sem a gyerekeikhez.

Vannak tendenciák, de minden eset más, nem lehet senki felett általánosító módon pálcát törni... 

Szóval ez a munkakör sem rózsaszín leányregény, de - ha akarunk - sok pluszt, segítséget tudunk adni pedagógusoknak, szülőknek és gyerekeknek.