Az óvodai és iskolai szociális munka hazai gyakorlata a kötelező bevezetés után bő egy évvel még meglehetősen kiforratlan ahhoz, hogy messzemenő következtetésekre jussunk a gyakorlati megvalósítást illetően, annál is inkább, mivel nincs egységes gyakorlat, sok esetben még adott család- és gyermekjóléti központon belül sem, a szakmai vezető által előírt adminisztrációt, az óvodai, iskolai ügyeletet leszámítva (lentebb kifejtem, mire gondolok*).
Az talán már sokak számára ismeretes, hogy az óvodai és iskolai szociális segítőknek - diplomával rendelkező szakembereknek** - a területileg illetékes család- és gyermekjóléti központok a munkáltatójuk, tehát külsősként vannak jelen a köznevelési intézményekben. Ez a tény nehezíti a betagozódást, hisz el kell fogadtatnunk, meg kell ismertetnünk minél szélesebb körben a szolgáltatást és magunkat is (az utóbbi is hangsúlyos, a személyiségünkkel dolgozunk!). A külsős léttel alapvetően nem lenne probléma - más szakmaiságot tudunk képviselni, mint egy ovi vagy iskola. Tisztában vagyunk a kezdeti kihívásokkal, és ez a rendszer tudna jól működni, de egyelőre, a bevezetés éveiben sok - rajtunk kívül álló - feltételnek kell teljesülnie.
Jogszabályi háttér
2018. szeptember 1-től a Gyvt. 40/A. § (2) ag) pontja értelmében a család- és gyermekjóléti központ az általános szolgáltatási feladatain túl a gyermek családban nevelkedésének elősegítése, a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében a gyermek igényeinek és szükségleteinek megfelelő önálló egyéni és csoportos speciális szolgáltatásokat, programokat nyújt, amelynek keretében óvodai és iskolai szociális segítő tevékenységet biztosít. A végrehajtással kapcsolatos részletes szabályozást a 2/2018. (I. 18.) EMMI rendelet a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 15/1998. (IV. 30.) NM rendelet, röviden az Nmr. tartalmazza. Forrás
Amiről most írok, nem csak személyes tapasztalat, nem pusztán az. Tagja vagyok, követem az óvodai és iskolai szociális segítők zárt Facebook csoportját, olvasom a kollégákat, országosan hasonló kihívásokkal „küzdünk" - persze vannak fokozatok. Nehéz például összevetni Budapestet egy leszakadó régióval, ahol egy szociális segítőre kis létszámú intézmények jutnak. Ők (fizikai értelemben) sokkal nehezebben tudnak elérni, ellátni 1000 gyermeket, ezért sok intézményt kell felkeresniük és sok kilométert kell megtenniük. Budapesten - ehhez képest - sokkal nagyobb létszámú ovik és iskolák működnek és jól szervezett a tömegközlekedés. Budapesten más jellegű kihívások vannak...
Van néhány olyan dolog, ami inkább hátráltatja, mint segíti a munkánkat, főként most, a bevezetés éveiben, amikor erről a preventív és megítélésem szerint szükségszerű szolgáltatásról képet alakítunk ki az óvodákban, iskolákban, a szakemberekben, a szülőkben, a gyerekekben, a közvéleményben, ráadásul hosszú távra szólóan (az első benyomás tartós, ha most rontjuk el, azt igen nehéz lesz helyrehozni). Bármennyire is patetikusan hangzik: első fecskeként mi alakítjuk a gyakorlatot. Mi vagyunk terepen, rajtunk csapódnak le a módszertani kiforratlanságok.
Melyek ezek a hátráltató tényezők?
1. Adminisztráció - mit, mennyit, miért, kinek?
Adminisztrációra ezen a területen is szükség van, nem úszható meg, ez belátható. Az viszont alapos átgondolást igényelne, hogy mi az, amit érdemes, mi az, amit teljesen felesleges adminisztrálni. A felesleges, az ügyfelektől (gyerek, szülő) személyes adatokat igénylő adminisztráció nemcsak az érdemi munkától veszi el az időt, de a bizalmi kapcsolat kialakítását, elmélyítését is alááshatja. Példa: megkeres egy szülő, aki elindította a válást, a gyermekével költözni készül, és információkra van szüksége. Nem kezdhetem azzal a beszélgetést, hogy elkérem a TAJ-számát, a lakcímét, tartózkodási helyét, születési adatait. Akkor is hülyén veszi ki magát, ha a bizalmi beszélgetés végén kérem ezeket az adatokat tőle. Úgy érezheti, hogy nem segítővel, hanem hatósági személlyel van dolga. De ez csak egy példa. A (szakmai önigazolásként folytatott) túladminisztrálás a lényegi munkától vonja el az értékes időt: attól, hogy az óvodákban és az iskolákban aktívak tudjunk lenni, minél több időt tudjunk pedagógusok, gyerekek társaságában - más jellegű munkával - tölteni. Nem jó, ha az ügyeleti időt, amit az intézményekben töltünk (elvileg kötelezően, de e vonatkozásban sincs egységes gyakorlat), az adminisztrációra kell fordítani, csak mert nem tudjuk papírmunkában utolérni magunkat.
Az ügyelet arra van elvileg kitalálva, hogy ilyenkor el tudjanak érni bennünket személyesen a pedagógusok, az adott oviban, iskolában dolgozó társszakmák képviselői, a gyermekvédelmi felelősök, pszichológusok, szülők és a gyerekek is felkereshetnek bennünket.
A bürokratizmus - meglátásom szerint - nehezen egyeztethető össze a prevencióval.
2. Segítség, ég a ház!
Az óvodai és iskolai szociális segítő szolgálatás elsődleges feladata a prevenció. Kifejtve:
„Az óvodai és iskolai szociális segítő szolgáltatás a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében a szociális segítő munka eszközeivel támogatást nyújt a köznevelési intézménybe járó gyermeknek, a gyermek családjának és a köznevelési intézmény pedagógusainak." Forrás
Előfordul, információim szerint nem kevésszer, hogy olyankor fordulnak hozzánk, amikor a jelzést már rég meg kellett volna tenni, a probléma akut. Példa: egy osztályközösséget érintő problémát nem tudnak megoldani, a probléma fennáll jó ideje, ám a szociális segítő, hiába látogatta az intézményt már az előző tanévben is, nem tudott a problémáról... Előfordulhat, hogy nem tudunk hathatósan segíteni ilyenkor - sajnos véges a kompetenciánk. (Nem szerencsés ilyenkor megkérdőjelezni a szolgáltatás hatékonyságát.) Fontos, hogy amint észlelik a problémát, tájékoztassák erről a szociális segítőt. Nem kevés ovi és iskola próbálja diszkréten, saját hatáskörben kezelni a zűrösebb ügyeket, de ők sem mindenhatók és jól jöhet nekik a professzionális segítség. Ezért (is) vagyunk. Támogatnunk kell a gyermekvédelmi jelzőrendszer működését, ám nem nekünk kell megtennünk a jelzést (csak nagyon indokolt esetben). Nem vállalhatjuk át mindig a pedagógusoktól, a gyermekvédelmi felelősöktől ezt a feladatot. Segítünk megfogalmazni a jelzést, ha kérik, de ezt a fajta felelősséghárítást muszáj jól kezelnünk. Okosan, finoman, hogy a kapcsolat ne szenvedjen emiatt hátrányt.
3. Létszámhiány miatti túlterheltség
Egy óvodai és iskolai szociális segítőnek 1000 gyermeket kellene ellátnia. Ezt vidéken nyilván nehezebb teljesíteni, mint nagyvárosokban. A család- és gyermekvédelmi központok a 2018/19-es tanévben - a bevezetés évében - elkezdték feltölteni a létszámot. Tanulságos lenne, ha látnánk, hány központban teljes a létszám. Nem ritka, hogy sokkal több gyermek jut egy segítőre, mint amennyit a jogszabály rögzít. Sokkal több gyermek = több intézményt is jelent. Nem jó szétforgácsolódni. Ha minden intézményben jelen szeretnénk lenni rendszeresen, kevés időt tudunk az ovikban, sulikban tölteni, ez erősen meghatározhatja a munkánk mélységét és minőségét. Jó lenne hetente legalább egy teljes napot tölteni egy-egy intézményben...
Nem tudom, miért nehézkes a létszámfeltöltés. Szerintem nagyon izgalmas egy új szolgáltatás bevezetését végigkísérni, a kezdetektől benne lenni... A fizetés nem versenyképes - a legtöbb szakembert, feltételezem, leginkább ez tartja vissza. (A szociális ágazat szerinti közalkalmazotti bérezést kapjuk.)
Nagyon sokat fog alakulni még ez a tevékenység - mi vagyunk a „kísérleti nyulak". Nagyon sokszor hallom, hogy azért tart ott a szociális ágazat, ahol, mert nincs megfelelő (erejű) szakmai érdekképviselet. Szerintem azáltal, hogy ilyen anomáliákról nyíltan beszélünk, azzal nem érdekeket sértünk, hanem érdekeket képviselünk. Ilyen szellemben írtam ezt a bejegyzést.
* van, akinek jobban fekszik a hivatalos formula, szívesen adminisztrál. Van, aki jobban szeret csoportokat vezetni és jobban is fekszik neki ez a fajta prevenciós munka. Sokfélék vagyunk óvodai és iskolai szociális segítőként (is)
** szociális munkás kolléga kérdezte a napokban tőlem (az ellátórendszer más területén dolgozik), hogy miért hívnak minket segítőnek? Hisz a szociális munka megnevezés sem túl szerencsés (anno az USA-tól vettük át), hát még a segítő... Szerinte úgy hangzik, mintha alacsonyabb besorolású lenne a hierarchiában. Azért vagyunk óvodai és iskolai szociális segítők, mert nem csak szociális munkásokat engednek be erre a területre, hanem például szociálpedagógusokat, szakvizsgával rendelkező pedagógusokat is...
